Bemutatjuk Kardos Ditkét

Mesélnél nekünk arról, hogyan jutott a törékeny kislány ilyen messzire a futásban, hogy ultrákat kezdett el futni?

- Gyenge immunrendszerű, suta kisgyerek voltam, a Cooper-tesztet gimiben sem tudtam lefutni, kislabdadobásból meg simán egyest kaptam. A kérdés nagyon korrekt: ilyen messzire hogyan sikerült eljutni, holott normális ember ilyen “támogató” felmérések után a sportot maximum a tv képernyője előtt követi. Sok embert egy életre visszavetnek ezek az értékelések attól, hogy felnőttként rendszeresen mozogjon, pedig pont az én példám mutatja, hogy azok a számok nem tükrözik a valós képességeket. Nekem pluszban mindig megvolt az igényem arra, hogy ne legyen túlsúlyom, talán ebből ered, hogy amolyan amatőr, kilométerkergető bicajos lettem a két kislányom megszületése után. Már velük együtt néztem meg A lovasíjász című filmet, ami a mesés Kassai-völgyről szól. Akkoriban 10 km futás volt szükséges ott az egyik vizsgához, és érdekelt, én alkalmas lennék-e erre (noha végül lovasíjász sajnos nem lettem). Innen indult, hogy pontosan 5 éve futottam életemben először 2 kilométert. 39 évesen ???? . A táv a hónapok alatt egyre nőtt, és a futások gyakorisága is. Az ultra pedig egyszercsak lett, egész életemben a normálistól elütő dolgok vonzottak. A covid miatti home-office miatt nem volt hova biciklivel menni dolgozni, és a lakhelyelhagyási tilalom is arra kényszerített, hogy otthon csak rójam a köröket. Szegedhez közel lakom, itt pedig rengeteg lehetőség adódott arra, hogy a hosszabb távokat is kipróbáljam. Kiderült, hogy gyors nem vagyok, de egészen kitartó tudok lenni, ha elkapja az agyamat a gépszíj.

Mi volt az első versenyed, hogyan élted meg?

- Nem szeretem azt a szót, hogy verseny, mert messze vagyok a versenyzői mezőnytől. Egyre hosszabb, vagy egyre összetettebb eseményekre neveztem. Természetesen, nekem is megvolt az “éremhajhász” korszakom, mindegy volt, mi az: ami új, vagy más, arra mennem kellett. Az első hivatalos esemény egy ProgRun-os 6 km-es mezei futás volt. Akkor futottam először 6 km-t, így nyilván mindegy volt számomra, hanyadik leszek. Ez valahol tudatalatti lehetett, hogy nem máshoz mértem magam, hanem a korábbi teljesítményeimhez. Azok voltak a boldog idők voltaképp.

Hogyan lesz valakiből inkább futó, mint akadályfutó? Egyáltalán: melyiket szereted jobban?

- Azt gondolom, a személyiségemből adódik, hogy az összetettebb feladatokban látom meg a nagyobb kihívást. Ugyanakkor egyszerűen visszapótolhatatlan az a hiány, amit egy gyerekkori testedzés-alapozás hozzá tud adni a csontozathoz, az izomzathoz, vagy a keringéshez. Az akadályfutás nagyon közel van a szívemhez, de sajnos korán kiderült, hogy a kezeim sérülékenyek, és a technikás akadályokon nem lesz sikerélményem. Ott romlott el minden, amikor a versenyzési lehetőséget megláttam ebben, onnantól nem volt örömöm az akadályfutásban. 2 éve egyértelmű lett, hogy ez nem az én pályám, az egészben a futást élveztem már csak. Innen jött, hogy akkor nézzük meg, hol vannak a futásban a határaim. Mivel tudom jól, hogy az a lehetőség sem adott mindenki számára, hogy futhasson, ezért hálás vagyok azért, hogy szerethetem a futást, és hódolhatok ennek a szenvedélyemnek.

Bár a nemzetközi adatbázisban nem szerepel, de futottál már 12 órás megmérettetésen. Hivatalos adatokkal rendelkező ultratávú versenyeken is vettél már részt. Melyek voltak ezek, és milyen tapasztalatokat szereztél ezeken?

- Mint említettem, Szeged csodaklassz hely: a Run4Night nevű, 12 órás eseményt már többször megrendezték az újszegedi Ligetben. 2020-ban, részben a családunk FittFamily-s részvétele miatt, és részben a szokásos “mi ez? nehéz? akkor próbáljuk ki!” hozzáállásom miatt, végigvittem a 12 órát. 85 kilométer lett, női harmadik helyezett lettem. Az U.R.H.6 hatórás állóképességi futásokat is szeretem, részben a szervezők, részben az emlékek (=első maratoni táv) miatt. Azt gondolom, ezeken az eseményeken valami bekattant. A 2021-es év viszont tele volt kérdőjelekkel és futósérülésekkel. Rettegtem, hogy el kell búcsúznom ettől a világtól. Tudni kell rólam, hogy egy rebellis vagyok, ugyanakkor fejet hajtok a szakértelem előtt. Emiatt féltem edzőhöz fordulni, nem akartam senkit sem az önfejűségemmel megbántani. De a mai napig áldom az eszem, hogy Bódi Pistit felkerestem tavaly év végén, és az alapoktól újra felépítettünk mindent. Hogy az ultratávos kérdéshez visszatérjek: Neki köszönhetem az idei összes közösségi futásom között azt is, hogy az UTT 65 km-t teljesíteni tudtam, és ő készített fel a Korinthosz 80-ra is. Mindkét versenyen óriási tapasztalatokkal gazdagodtam: az UTT-n a képességeimről kaptam árnyaltabb képet, a Korinthosz 80 pedig idén - egészségügyi okok miatt - 72,5 km-nél megállt. Itt az elengedést és a klasszikus “koronaigazítós” felállást és továbblépést tanultam meg. Pisti nélkül a szögre akasztottam volna a futócipőmet, de vele és a csapatával egyszerűen megyünk tovább. Hogy pontosan mi az én utam, azt még nem tudom.

Hogyan találtál rá versenyünkre, és miért választottál bennünket?

- Lehet nem szeretni a facebook algoritmusait, de valahogy jó megérzés volt a részéről, hogy ez “engem érdekelhet” ???? . Amióta megosztottátok, minden nap néztem, kik jelentkeztek. Bódi Pistinek jeleztem szinte azonnal, hogy ez nekem kelleni fog - a táv, a nyár, az aszfalt, az alföldi táj, egyszóval minden adva lesz, amiben a komfortzóna és a kihívás olyan fűszerkeveréket alkot, ami a futókukták konyhapolcáról nem hiányozhat.

Mi a terved 2023. június 24-én este?

- Veletek együtt tolni a rock&rollt;, valami party-t ígértetek futás után!